Új köztéri Bencsik-szobor Budán
Előrehaladott tárgyalások folynak a zsűrizet, elfogadott köztéri plasztika megvalósításáról. Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata a II. világháborúban Budapest ostromakor elesett XII. kerületi polgári áldozatoknak külön emléket kíván állítani. Egy új, emlékezésre méltó helyszínt a harci cselekményekben elesett kerületi katonai áldozatok emlékhelyének megőrzése mellett.
A Szoborbizottság – még 2008-ban - 23 beérkezett pályamű közül választotta ki Bencsik István szobrászművész és Rádóczy (f) László építész beadott pályázatát.
"A pályázatra kijelölt hely forgalmas út (Alkotás) mellett helyezkedik el. A pályázat az adott terület egészét veszi figyelembe, építészetileg a teret elkülöníti a forgalomtól, ezáltal jó lehetőséget teremt arra, hogy egy viszonylag védett környezetbe lehessen felállítani a szobrot. Az emlékmű fókuszába helyezett szobor témája, az emberi kéz tenyérbe nyomódó körmeinek felnagyított, kiemelt részlete újszerű, eredeti és hatásos „fájdalom-szimbólum”. Elmondható, hogy a szobrász és az építész egymást inspiráló kapcsolatban hoztak létre egy városépítő, környezetalakító, szellemes emlékművet. Városformáló elem, mely illeszkedik a kialakított környezetbe, és egyben emeli is annak minőségét. A pályázat javaslatot tesz a terepplasztika, a térfelszín, az utcabútorok, a díszvilágítás, a csapadékvíz-elvezetés és a zöldterület kialakítására egyaránt."
Forrás: http://epiteszforum.hu/node/8317